Szintén egy elég szép pár a történetben. Természetesen ők sem vallják be a másiknak az érzelmeiket, különbözőképpen mutatják ki: Miroku állandóan fogdossa a lányt, Sango pedig folyton féltékeny, ha a szerzetes minden lánytól megkérdezi, hogy lenne-e a gyerekei anyja, akivel találkoznak. Hát igen, ez is egy érdekes dolog, egy szerzetes, aki ilyeneket művel. De hát ezt teszi a nevelés... Sango viszont váltig állítja, hogy semmilyen gyengédebb szál nem fűzi Mirokuhoz, pedig akárhányszor csak a szerzetes más lányokkal időzik, ő lángol a féltékenységtől. És ha Miroku felfigyel egy lányzóra, fejen is kólintja. Jobb esetben csak kézzel, máskor a Csontbumeránggal. Miroku azzal magyarázza a dolgot, hogy kell neki egy fiú örökös, aki bosszút állhat Narakun, ha ő meghal. Sango meglepve mondja, hogy neki még fel sem tette szokásos kérdését. Végül nevetős jelenet lesz az egészből. Valójában, ha harcra kerül sor, mindig megvédik a másikat, gyakran az életüket is kockáztatják egymásért. A későbbiekben annyiban fordul köztük komolyabbra a dolog, hogy Miroku egy csatájuk után megvallja érzéseit a lánynak. Pontosabban elárulja, hogy számára Sango egy nagyon különleges lány, és ha Naraku legyőzése után még ő élni fog, azt szeretné, ha Sango élné le vele az életét, és lenne a gyermekei anyja. Mondhatni egy lánykérés történik ott a tisztáson. Az egyszer biztos, hogy tényleg nagyon szép párt alkotnak.